Igen, elérkezett a nagy pillanat, és Rebeka végre-valahára eszik. Mi több, fal. Amikor betöltötte a hat hónapot, gondoltam, megünneplem a jubileumot, és megpróbáltam adni neki valamit, de még abszolút kilökte a nyelvével a szájából. Oké, akkor hanyagoljuk egy darabig. Két hét múlva újra próbálkoztam, és igen - Rebeka hatalmas élvezettel falatozik azóta is.Jó internetfüggő kismamaként persze az etetésre is találtam valami furfangosat, nehogymá csak úgy pépeket kapjon kiskanállal (amit amúgy is úúúúúúúúúúútáltam, jegyzem meg csöndben). BLW, avagy baby lead weaning, avagy baba által vezényelt hozzátáplálás. Állat. Gyerek kap puha falatkákat, ezt-azt amazt, oszt rá van bízva, mennyit, mit eszik. Naggggyon bejön. Egyszerűen nem is értem, hogy lehet pépeset adni kanállal. Ez így akkora királyság, hogy el se tudom mondani. Gyerek élvezi, fejlődik a finommotorikája is (hehe), anya meg szépen nyugodtan eszi a maga kajáját.
Khm. A takarítás utána. Csak az ne lenne. Mert az, hogy úgy néz ki Rebus, mint egy disznócska, az egy dolog, de ami a padlón van... izé. Rebekának beszereztünk egy szkafandert, abban eszik, de a padló, az menthetetlen. És mint tudjuk, nem én vagyok a világ legszorgalmasabb takarítónője. Sőt. De azért kezeljük a helyzetet. És azt remélem, hogy ahogy ügyesedik, úgy lesz egyre kevesebb dolgom (és ami a vicc, hogy vagy borzasztó optimista vagyok és öncsaló, vagy már most ügyesedik).
Az eddigi étlap: az általam babacsipsznek elnevezett bio-kukoricapehely (cukormentes, mert én egy ilyen vagyok), párolt sárgarépa (lásd fent),
... virsli... ööööööö, azt Áron eszi, hű, de vicces vagyok...
... nos, ez itt búzakása banánnal, ez egy kicsit hígra sikeredett... Úgyhogy egyelőre várok a zabkására, ami nyolc hónaptól esedékes, azt lehet jó kis golyókká formázni. Na jó, egye fene, szóval ez a búzakása amúgy vicces, mert nem volt búzapehely, vettem helyette (biomama, égő vagyok, ez van) biobúzadarát. Keresem, keresem otthon, nem találom, ó, mondom, Kris biztos berakta ebbe az üvegbe. Hát nem. Az csak sima búzadara volt. A bio ott lapult a táskámban. Ó istenem, mit tettem ezzel a gyerekkel?! Hehh. De azért jól néz ki, nem? (Ez azért nekem is sok volt. Mondom, a következő a szilárd zabkása lesz. Golyóformátum. És etetőszkafander.)
... és krumplit...És amúgy avokádót is evett, de elkövettem azt a hibát, hogy az nem frissen bontott volt. Áron kikunyerált a kóstolót előző este, Rebeka meg másnap kapott belőle. Upsz. Nagyon ízlett, benyomta. És kihányta. Csórikám, azért az nagyon nem semmi, amikor egy ilyen pici baba hány (háromszor, amúgy, és mindháromszor rám, persze, először egy csípőnhordozásban, aztán egy hátihordozásban, aztán csak úgy az ölemben. Úgy kell nekem, mi, minek lóg mindig rajtam?!).
Meg mit is még. Sült céklát. Párolt uborkát (esküszöm, nagyon finom). Meg banánt. Meg gesztenyét. Meg körtét. És húst is fogok adni neki, csak még nem volt rá érkezésem. Különben is, ej, ráérünk arra még... (lásd WHO-ajánlás - hű, hányszor fogok én még erre hivatkozni közelgő belgiumi látogatásunk alatt... ekkora gyereket ott már szinte senki nem szoptat...)
Megjegyzések
csak mondom