Ugrás a fő tartalomra

Karácsony, itthon - Kerstmis, thuis

Áronnak nemcsak a saját ajándéka tetszik. Az apjáé is. Azért rá még nem gyújtott, nem kell szólni a gyerekvédelmi szolgálatnak. (Ja, most mondjam, hogy ez az utolsó kép lett volna?)
Áron vindt zijn vader's cadeau ook interessant - maar nog niet echt aangestoken. Dat komt misschien ook met de jaren, maar hopelijk hebben wij nog een beetje tijd voor dat.
Karácsonyeste, a fúziós konyhás worstebrooddal (leveles tésztában sült darált hús, Limburgban ezt eszik szenteste - csak nem találtunk leveles tésztát, úgyhogy rétestésztában sütöttem, echte magyar-flamand specialitást kreálva, a balkáni hangulatot az ajvár adta hozzá). A kép maga életlen, de én jobb szereten a gyertyafényes képeket így. Aztán vacsora után megettük a szokásos almánkat - állítólag népszokás, szenteste annyifelé elvágni egy almát, ahányan vagyunk az asztalnál. Ez azért volt most nagyon jó, merthogy először kellett négyfelé vágni...
Kerstnacht, onze hongaars-nederlands worstestrudel - in plaats van worstebrood dit jaar, vanwege inkopen en organizatie-problemen, maar we gaan traditie maken van, omdat het heel lekker was. En na het eten was onze appeltje bij - dat heb ik ergens al jaren lang geleden gelezen, dat het een Hongaarse volkstraditie was, zelf heb ik nooit meegemaakt in mijn familie, maar we hebben dat begonnen met Kris. Dus, moet gij dan een appel zo veel stukken snijden, hoe veel met jullie rond de tafel zijn - en eerst waren wij met twee, en dan met drie. En nu, dit jaar, voor de eerste keer met drie.
Az igazi karácsonyfa kint van ám a kertben, minden évben nő egy csomót - még mi vettük, amikor kettesben karácsonyoztunk, a régi lakásban, egy kiültethetőt. Aztán ideraktuk, és megmaradt. Ez itt egy pici műfa, a képek a bambuszrolón mögötte a jászolt helyettesítik.
De echte kerstboom staat buiten in de tuin, al jaren lang, de laatste jaar koochten wij dat, toen wij het al van ons was, maar nog met de oude inwoners erin (of hoe moet ik dat zeggen...). Dit is hier een kleine van plastiek, en de tekeningen op de bamboe-dinges (sorry, ik weet het woord niet, en Kris is niet bij) zijn onze kerst-staal.
Áron családi ünnepet fotóz.
Dat is een foto van Áron.
Ez itten pedig a karácsonyfánk, nem győzzük minden évben dísszel, soha nem találjuk ki, mennyi újat kéne venni.
En dit is dus de echte kerstboom, elk jaar een meter hoger, en altijd te weinig versiering-

Megjegyzések

Zsóka üzenete…
Már csak azért is praktikus ez így, mert ezt a karácsonyfát tuti nem borítaná fel a macska. Amúgy meg ne vegyetek díszeket, csináljatok, vagytok hozzá elegen, jövőre már Rebeka is beszállhat. Mi idén gyönyörűséges díszeket hajtogattunk zseníliadrótból, gömböt is, bizony. Persze ezek voltak az elsők, amit a macskák lekaptak a fáról.
gmx üzenete…
Ez az almás dolog nekem nagyon tetszik.
Biztos máskor is lehet, - vagy kifejezetten csak karácsonyi hagyomány?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megérkezett

Lánymacska, hogy később legyenek kiscicák. A neve Dalma, mert fekete-fehér foltos, mint egy dalmata. Némi poszttraumás stressz szindrómával hoztuk el a szülőházból, ahol kábé akkor volt nyugton hagyva, amikor kint kolbászolt a tesókkal és az anyjával a kertben - de igazából még akkor sem. Ettől aztán felvehetetlen és megközelíthetetlen volt pár napig.  Aztán igen látványosan megtört a jég, Dalma egyszercsak rájött, hogy az emberi kéz simogatása jó, ennek úgy megörült, hogy képtelen volt egy helyben megülni - föl-alá rohangászott, hangosan dorombolva. Mostanra már teljesen rendben van, jön, bújik, dorombol, játszik, örül.  Mi meg neki örülünk.  No és a lehetőségnek, amit magában rejt: az eddig ismert legnagyobb  alom tizenöt kölyökből állt... Reméljük, Dalma beéri majd a szerényebb, három-ötös átlaggal.  Egyébként jól vagyunk, köszönjük, ma sütött a nap. 

Csap... csap... csap... csap... csap... csapongok...

Éljen a havas húsvét, a tavaly karácsonyi kép szerintem abszolút aktuális. Amúgy meg, ha már csapongok, akkor belecsapongok a közepébe, ígérem, olyan össze-vissza és zavaros leszek, amilyen csak én tudok lenni jobb napjaimon.  A kép azért is ez, mert a jobbik gépünk csúnya halált halt, magában rejtve az elmúlt két és valamennyi év fotótermését, utolsó mentés: 2010 decembere, azóta volt ugyan egy nagytakarítás, erről a laptopról, amin itt írok, meg az otthoni "nagy gépről" (még apuék karácsonyi ajándéka volt, nyolc-kilenc éves no name, tecsó gazdaságos cucc volt, ezúton is üdv Edónak, aki lehetővé tette számára a hosszú életet), szóval mindezen lelőhelyekről lementettünk mindent, egy helyre. Hová? Igen, arra a gépre, ami most elköszönt tőlünk. Állítólag aztán a cucc kilencven százalékát megmentette a szaksegítség, még nem ellenőriztem, ott van Oma gépén, arra vár, hogy lepucoljam róla. Még kicsit tartok tőle, mi az elveszett tíz százalék, ha elég bátor leszek, megnézem....

Belgiumba távozott tudósítónk jelenti. Képriport

Rebus hetedik születésnapjára készítettünk "életvonalat" az iskolába. A blogot használtuk hozzá, minden évből válogattunk fényképeket. És hű de hű de elhűltem, hogy bizony nem minden évből van születésnapi fénykép. Nos, ez 2015-ben nem történhet meg, ezért aztán pár kordokumentum. Itt felül egy pillanatkép, napsütés, trambulin, ésatöbbi. A buli háromkor kezdődött. Egykor még vigasztalan, mélybelga eső esett, és úgy tűnt, kitart legalább egy évig. Ez azért is volt nagyon biztató, mert Rebu az egész osztályát meghívta, Áronnal és a keresztszülők gyerekeivel együtt ez már igencsak közelítette a húsz főt, és igen, a házunk hatalmas, de akkor is. És lőn napsütés. Huhh. A program valami ilyesmi volt: szabad játék a kertben, az ünnepelt köszöntése, tortahegyek, majd a szokásos erdei kincskeresés, ismét újabb tematikával (eddig egyszer volt Margaréta hercegnő elrabolt nyaklánca, tavalyról valami indiános rémlik, az ideit meg mindjárt mondok, spoilerként csak annyit, hogy Kr...