Ugrás a fő tartalomra

Holnemvolt

Megszületett. Szülők lettünk. Olyanok, amilyenek, igyekeztünk, igyekszünk. Négy és fél éves volt, amikor kaptunk egy papírt.

Esténként, mese után - ilyenkor Rebeka már a fürdőszobában bulizik az apjával - összebújunk a sötétben. Úgy hívjuk, "sünimacskázás".

- Ki az én Sünimacskám?
- Én.
- Ki az én Kismacskám?
- Én.
- Ki az én Sünibogyóm?
- Én.
- Ki az én Holdkisfiam?
- Én.
- Ki az én Tündérbogyóm?
- Én.
- Ki az én ügyes, okos, iskolás nagyfiam?
- Én.
- Sünimacskázzunk?
- Igen.

És jó szorosan megöleljük egymást, összedörgöljük az arcunkat, ahogy az anyamacska és a kölyke, és dorombolunk egymásnak. Lehet, hogy idétlen, de mi szeretjük.

Megyünk az úton. Áron a buszokról mesél. Hogy milyen nemlétező utcákon, tereken jár a nemlétező akárhányas busz. Fáradt vagyok, azt mondom neki, tudod, kisfiam, az embereket nem mindig érdeklik a buszok. És fontos, hogy néha figyeljünk arra, hogy a másiknak is érdekes legyen, amit mesélünk.
Igen, anya, de nekem nehéz. Nehéz kitalálni, hogy mi az érdekes. Ez azért van, mert én egy sünibogyó vagyok, és a sünibogyóknak ez néha nehéz.

Édes szívem. Igen, néha nehéz.
Címkék:

Megjegyzések

Zita mama üzenete…
Na ezen most rendesen elsírtam magam...
2009. november 28. 5:50
Zsóka üzenete…
Nehéz...de milyen szép, nem igaz?
2009. november 29. 12:18
legzoke üzenete…
Ha azt mondanám egy s más felnőtt ismerősömnek, amikor fáradtnak érzem a "buszokat", hogy "És fontos, hogy néha figyeljünk arra, hogy a másiknak is érdekes legyen, amit mesélünk." - az értetlenség és a semmitmondó hebegés helyett úgy, de úgy örvendenék én is a sünibogyó-válasznak.
A januári szerdát nem fogom már kihagyni, mondom néked!
pá
2009. december 16. 12:28
Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megérkezett

Lánymacska, hogy később legyenek kiscicák. A neve Dalma, mert fekete-fehér foltos, mint egy dalmata. Némi poszttraumás stressz szindrómával hoztuk el a szülőházból, ahol kábé akkor volt nyugton hagyva, amikor kint kolbászolt a tesókkal és az anyjával a kertben - de igazából még akkor sem. Ettől aztán felvehetetlen és megközelíthetetlen volt pár napig.  Aztán igen látványosan megtört a jég, Dalma egyszercsak rájött, hogy az emberi kéz simogatása jó, ennek úgy megörült, hogy képtelen volt egy helyben megülni - föl-alá rohangászott, hangosan dorombolva. Mostanra már teljesen rendben van, jön, bújik, dorombol, játszik, örül.  Mi meg neki örülünk.  No és a lehetőségnek, amit magában rejt: az eddig ismert legnagyobb  alom tizenöt kölyökből állt... Reméljük, Dalma beéri majd a szerényebb, három-ötös átlaggal.  Egyébként jól vagyunk, köszönjük, ma sütött a nap. 
Megjegyzés küldése
További információk

Csap... csap... csap... csap... csap... csapongok...

Éljen a havas húsvét, a tavaly karácsonyi kép szerintem abszolút aktuális. Amúgy meg, ha már csapongok, akkor belecsapongok a közepébe, ígérem, olyan össze-vissza és zavaros leszek, amilyen csak én tudok lenni jobb napjaimon.  A kép azért is ez, mert a jobbik gépünk csúnya halált halt, magában rejtve az elmúlt két és valamennyi év fotótermését, utolsó mentés: 2010 decembere, azóta volt ugyan egy nagytakarítás, erről a laptopról, amin itt írok, meg az otthoni "nagy gépről" (még apuék karácsonyi ajándéka volt, nyolc-kilenc éves no name, tecsó gazdaságos cucc volt, ezúton is üdv Edónak, aki lehetővé tette számára a hosszú életet), szóval mindezen lelőhelyekről lementettünk mindent, egy helyre. Hová? Igen, arra a gépre, ami most elköszönt tőlünk. Állítólag aztán a cucc kilencven százalékát megmentette a szaksegítség, még nem ellenőriztem, ott van Oma gépén, arra vár, hogy lepucoljam róla. Még kicsit tartok tőle, mi az elveszett tíz százalék, ha elég bátor leszek, megnézem....
3 megjegyzés
További információk

Belgiumba távozott tudósítónk jelenti. Képriport

Rebus hetedik születésnapjára készítettünk "életvonalat" az iskolába. A blogot használtuk hozzá, minden évből válogattunk fényképeket. És hű de hű de elhűltem, hogy bizony nem minden évből van születésnapi fénykép. Nos, ez 2015-ben nem történhet meg, ezért aztán pár kordokumentum. Itt felül egy pillanatkép, napsütés, trambulin, ésatöbbi. A buli háromkor kezdődött. Egykor még vigasztalan, mélybelga eső esett, és úgy tűnt, kitart legalább egy évig. Ez azért is volt nagyon biztató, mert Rebu az egész osztályát meghívta, Áronnal és a keresztszülők gyerekeivel együtt ez már igencsak közelítette a húsz főt, és igen, a házunk hatalmas, de akkor is. És lőn napsütés. Huhh. A program valami ilyesmi volt: szabad játék a kertben, az ünnepelt köszöntése, tortahegyek, majd a szokásos erdei kincskeresés, ismét újabb tematikával (eddig egyszer volt Margaréta hercegnő elrabolt nyaklánca, tavalyról valami indiános rémlik, az ideit meg mindjárt mondok, spoilerként csak annyit, hogy Kr...
Megjegyzés küldése
További információk