Izé. Mivel amíg a képekhez fűződő kommentárt írtam, valamit elbénáztam, ezért ez - az eredetileg utolsó - kép bemászott ide előre. Úgyhogy elöljáróban csak annyit: ez a kép pedig annak a szempontnak nem felel meg, miszerint csak apa és fia legyen a képeken. Több infó a következő kép után. A bejegyzés ugyanis igazából ott kezdődik. Ez a vége. De sebaj. Ennél a mi életünk sokkal, de sokkal több napi abszurddal van tele, ez már meg se kottyan.
Áronnal fényképeket nézegettünk, míg Rebeka aludt. Amikor az egyik régi-régi képet meglátta, amin csak ő van az apjával, felsóhajtott: "ezt is fel kellett volna raknod a blogra!" Oké. "Szeretnél egy bejegyzést, ahol olyan képek vannak, ahol apával vagytok?" "Ühümm." "Jó, válasszunk ki ötöt, és felrakjuk együtt."Megtörtént. A kiválasztásnak szigorú szempontjai voltak, amiket aztán mind megszegtünk. Ez a kép mondjuk pont megfelel ezen szigorú szempontoknak: csakis és kizárólag a két pasi van rajta, és Rebeka születése után készült.
Az egyik lakásátrendezési projektem volt, hogy kicsi asztalt akarok, amiről majd a földön ülve eszünk. Az asztal lábai le is lettek vágva, oké. Egy ideig bírtuk, aztán feladtuk. Egyrészt Rebekával nem lehetett bírni (jó ürügy, belátom), másrészt (igazi ok) a derekunk nem bírta. Lusta dögök vagyunk, vissza a székekhez. De legalább egy jót fűrészeltek a fiúk együtt. (Rebeka amúgy közben bárányhimlős volt, és csak bentről nézhette őket... Én pedig szolidáris voltam a lányommal, és bentről fényképeztem.)
Ez volt az a kép, amiről Áronnak eszébe jutott, hogy apa-fiús blogbejegyzés kéne.

Megjegyzések