Ugrás a fő tartalomra

Apa és fia

Izé. Mivel amíg a képekhez fűződő kommentárt írtam, valamit elbénáztam, ezért ez - az eredetileg utolsó - kép bemászott ide előre. Úgyhogy elöljáróban csak annyit: ez a kép pedig annak a szempontnak nem felel meg, miszerint csak apa és fia legyen a képeken. Több infó a következő kép után. A bejegyzés ugyanis igazából ott kezdődik. Ez a vége. De sebaj. Ennél a mi életünk sokkal, de sokkal több napi abszurddal van tele, ez már meg se kottyan.
SorkizárásÁronnal fényképeket nézegettünk, míg Rebeka aludt. Amikor az egyik régi-régi képet meglátta, amin csak ő van az apjával, felsóhajtott: "ezt is fel kellett volna raknod a blogra!" Oké. "Szeretnél egy bejegyzést, ahol olyan képek vannak, ahol apával vagytok?" "Ühümm." "Jó, válasszunk ki ötöt, és felrakjuk együtt."

Megtörtént. A kiválasztásnak szigorú szempontjai voltak, amiket aztán mind megszegtünk. Ez a kép mondjuk pont megfelel ezen szigorú szempontoknak: csakis és kizárólag a két pasi van rajta, és Rebeka születése után készült.

Az egyik lakásátrendezési projektem volt, hogy kicsi asztalt akarok, amiről majd a földön ülve eszünk. Az asztal lábai le is lettek vágva, oké. Egy ideig bírtuk, aztán feladtuk. Egyrészt Rebekával nem lehetett bírni (jó ürügy, belátom), másrészt (igazi ok) a derekunk nem bírta. Lusta dögök vagyunk, vissza a székekhez. De legalább egy jót fűrészeltek a fiúk együtt. (Rebeka amúgy közben bárányhimlős volt, és csak bentről nézhette őket... Én pedig szolidáris voltam a lányommal, és bentről fényképeztem.)

Ez volt az a kép, amiről Áronnak eszébe jutott, hogy apa-fiús blogbejegyzés kéne.
Itt az lett megörökítve, egy három évvel ezelőtti nyáron, amikor Rebeka még kék rugalmas kendőben lakott, hogy Kris és Áron nagyon, de nagyon megázott a városban. Barátaink segítették ki őket némi ruhával. Elég extravagáns lett az eredmény, főleg Áron mutat igen jól a kendővel.
Ez a kép annak ellenére kerülhetett a válogatásba, hogy bizony igencsak azelőtt készült, mielőtt még Rebus megérkezett volna hozzánk. A kerti homokozó előkészületei, íme. Férfimunka, jó mulatság.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megérkezett

Lánymacska, hogy később legyenek kiscicák. A neve Dalma, mert fekete-fehér foltos, mint egy dalmata. Némi poszttraumás stressz szindrómával hoztuk el a szülőházból, ahol kábé akkor volt nyugton hagyva, amikor kint kolbászolt a tesókkal és az anyjával a kertben - de igazából még akkor sem. Ettől aztán felvehetetlen és megközelíthetetlen volt pár napig.  Aztán igen látványosan megtört a jég, Dalma egyszercsak rájött, hogy az emberi kéz simogatása jó, ennek úgy megörült, hogy képtelen volt egy helyben megülni - föl-alá rohangászott, hangosan dorombolva. Mostanra már teljesen rendben van, jön, bújik, dorombol, játszik, örül.  Mi meg neki örülünk.  No és a lehetőségnek, amit magában rejt: az eddig ismert legnagyobb  alom tizenöt kölyökből állt... Reméljük, Dalma beéri majd a szerényebb, három-ötös átlaggal.  Egyébként jól vagyunk, köszönjük, ma sütött a nap. 

Csap... csap... csap... csap... csap... csapongok...

Éljen a havas húsvét, a tavaly karácsonyi kép szerintem abszolút aktuális. Amúgy meg, ha már csapongok, akkor belecsapongok a közepébe, ígérem, olyan össze-vissza és zavaros leszek, amilyen csak én tudok lenni jobb napjaimon.  A kép azért is ez, mert a jobbik gépünk csúnya halált halt, magában rejtve az elmúlt két és valamennyi év fotótermését, utolsó mentés: 2010 decembere, azóta volt ugyan egy nagytakarítás, erről a laptopról, amin itt írok, meg az otthoni "nagy gépről" (még apuék karácsonyi ajándéka volt, nyolc-kilenc éves no name, tecsó gazdaságos cucc volt, ezúton is üdv Edónak, aki lehetővé tette számára a hosszú életet), szóval mindezen lelőhelyekről lementettünk mindent, egy helyre. Hová? Igen, arra a gépre, ami most elköszönt tőlünk. Állítólag aztán a cucc kilencven százalékát megmentette a szaksegítség, még nem ellenőriztem, ott van Oma gépén, arra vár, hogy lepucoljam róla. Még kicsit tartok tőle, mi az elveszett tíz százalék, ha elég bátor leszek, megnézem....

Belgiumba távozott tudósítónk jelenti. Képriport

Rebus hetedik születésnapjára készítettünk "életvonalat" az iskolába. A blogot használtuk hozzá, minden évből válogattunk fényképeket. És hű de hű de elhűltem, hogy bizony nem minden évből van születésnapi fénykép. Nos, ez 2015-ben nem történhet meg, ezért aztán pár kordokumentum. Itt felül egy pillanatkép, napsütés, trambulin, ésatöbbi. A buli háromkor kezdődött. Egykor még vigasztalan, mélybelga eső esett, és úgy tűnt, kitart legalább egy évig. Ez azért is volt nagyon biztató, mert Rebu az egész osztályát meghívta, Áronnal és a keresztszülők gyerekeivel együtt ez már igencsak közelítette a húsz főt, és igen, a házunk hatalmas, de akkor is. És lőn napsütés. Huhh. A program valami ilyesmi volt: szabad játék a kertben, az ünnepelt köszöntése, tortahegyek, majd a szokásos erdei kincskeresés, ismét újabb tematikával (eddig egyszer volt Margaréta hercegnő elrabolt nyaklánca, tavalyról valami indiános rémlik, az ideit meg mindjárt mondok, spoilerként csak annyit, hogy Kr...