(Mondtam már, hogy kilencre járunk óvodába? Oké, oké, óvoda. Na de az iskola is akkor kezdődik, bibíbí...)
Ma ennyire telt, viszont a képek szerintem jók.
Lánymacska, hogy később legyenek kiscicák. A neve Dalma, mert fekete-fehér foltos, mint egy dalmata. Némi poszttraumás stressz szindrómával hoztuk el a szülőházból, ahol kábé akkor volt nyugton hagyva, amikor kint kolbászolt a tesókkal és az anyjával a kertben - de igazából még akkor sem. Ettől aztán felvehetetlen és megközelíthetetlen volt pár napig. Aztán igen látványosan megtört a jég, Dalma egyszercsak rájött, hogy az emberi kéz simogatása jó, ennek úgy megörült, hogy képtelen volt egy helyben megülni - föl-alá rohangászott, hangosan dorombolva. Mostanra már teljesen rendben van, jön, bújik, dorombol, játszik, örül. Mi meg neki örülünk. No és a lehetőségnek, amit magában rejt: az eddig ismert legnagyobb alom tizenöt kölyökből állt... Reméljük, Dalma beéri majd a szerényebb, három-ötös átlaggal. Egyébként jól vagyunk, köszönjük, ma sütött a nap.
Megjegyzések