Rebeka, gyere már, sietek a ranchra, baj van a kerítéssel, be kell fognom tizenhárom lovat, és visszavinni őket!
Azért ez egy jó mondat, ugye? Mindezt az iskola előterében, Sehallselát Rebekához méltó hangerővel, ha nem ismerném ezt az embert már huszonhárom (hűbazmeg, na ezt még egyszer: hu-szon-háááááááááá-rom) éve, azt is gondolhatnám, hogy a jelenlévő tanerőknek és egyéb nőszemélyeknek akar imponálni, de mivel a fent említett számú-mennyiségű évek óta ismerem, azt gondolom, hogy ez eszébe sem jut. Azért amikor hazajött, csak megkérdeztem, na, befogtad mind a tizenhármat, á, csak három szökött ki, a többi maradt a karámban, ó, mondom, gáz vagy, minimum tíz ló befogása kell a meleg vacsorához.
Nos, sajnos nem mi rancsosodtunk be (még...), ez Kris új gyakorlati helye. Áron ugye kijárta az általánost, ő is és az apja is elbúcsúztak Zutendaaltól. Most Kris, mint majdnem utolsóéves orthopedagógus hallgató a Zorgranch nevű egyesületnél etet-itat-befog. Ja, és lovas terápiában kísér gyerekeket-felnőtteket. És nagyon neki való. Annyira, hogy a sima főiskolai órái mellé még elment egy lovas coaching-képzésre is. Vagy hogy írják ezt szépmagyarul. Ha már lovak: a ranchos tizenhárom mellett továbbra is megvan a kettő majdnem-saját, az álom az az, hogy egy olyan helyre költözünk, ahol a hátsó kertben tarthatnánk őket. Nem is értem, miért nem lottózom.
Amúgy a leendő orthopedagógus tanul, sokat, olyan sokat, amennyit én talán soha életemben, dolgozatokat és beszámolókat és feljegyzéseket ír és vizsgázik doszt. És ennél a képnél vidámabban is tud nézni azért,
(Nem, nem talán. Én soha életemben nem tanultam ennyit. De ez most nem fontos, be is rakom zárójelbe, úgy ni.)
Ez itt pedig a negyvenhatodik születésnapjára kapott torta, Rebuval kábé egy napig dolgoztunk rajta, igen büszkék voltunk magunkra, és még finom is volt.
Na, mondom, hogy tud vidámabban is nézni. Dokumentáltan.
Boldogot, újat, örömmel telit, sztéj tyúnd, sziasztok.
Megjegyzések