Rebi köszöni, jól van. Tegnap Bokrijkben (persze hogy tudjátok, mi az, a flamand skanzen) jártunk, Halloween alkalmából. Már a kijárat felé tartottunk, záróra, de Rebu még villámgyorsan felmászott három fára, egy kötéllétrára, és futott még két kört (oké, lehet, hogy túlzok egy kicsit - de csak egy kicsit, tényleg). Majd elgondolkodott, és azt mondta: én egy bomba vagyok, és naponta párszor fel kell robbannom, hogy jól tudjak aludni este.
Háááát...
Amúgy meg ez is csak úgy igaz, mint minden. Vagyis az ellenkezője is igaz. Rebu, legyen akármilyen energiabomba, ül és rajzol, fekszik és rajzol, olvas, zenét hallgat, kézműveskedik, csöndben és koncentráltan. Órákig.
És akkor dokumentáljuk az igen régvolt születésnapot.
Nemcsak az íj az ajándék, hanem a haj sem véletlenül van a fül mögé simítva. Gyönyörű, kék fülbevaló. Ami mostanra amúgy már nincsen. Sikerült egy nap úgy megsimogatnom a lányom fejét, hogy beleakadt a kezem a fülébe, és jól megráncigáltam a fülbevalót. És ez hagyján, de másnap a másik oldalon is. Kisebesedett, fájt neki. Oké, mondom én, nagyon okosan (akkor már azért hónapok óta ki volt fúrva a füle, a franc sem gondolta volna, hogy...), akkor éjszakára vegyük ki. Másnap reggel egy merő var volt, nem tudtam visszarakni.
Igen, jól gondoljátok. Benőtt. Még próbálkoztunk, menjünk el most gyorsan, lyukasszák ki újra (van itt egy csaj, a mellettem lévő matracon jógázott évekig, szét volt tetoválva, mint később megtudtam, ő maga is tetovál - hozzá akartam elmenni, piercinget is csinál, gondoltam, biztos kézzel kiszúrja) - de Rebi nem, nem, nem akarja még egyszer, nagyon fájt, elég volt egyszer, legfeljebb nem lesz fülbevalója többet. Oké.
Ez viszont tartós ajándék, én is szeretek vele lőni (felnőtt méret, nem apróztuk el, játsszon vele az egész család).
Születésnapi fagyi, fület nézzétek, mert élőben már nem látjátok. Állítólag Genk legjobb kézműves fagyija, mi azonban megállapítottuk, hogy "debezzegalevendula". Na ja.
Itt pedig An barátnőméknél (tudjátok, akik saját kezűleg építik az öko-bio házukat) torta. A kép bal szélén Bieke figyel, aki itt született minálunk, Áron szobájában. Bezony. (Akinek még nem meséltem volna: amíg a saját kezűleg épített öko-bio fel nem épül, Anék egy lakóautóban laknak. An végig nem volt biztos benne, hol akar majd szülni, otthon náluk, vagy mégis inkább nálunk, mi voltunk a b-terv. Aznap meleg volt nagyon, ezért jöttek hozzánk. Szép emlék.)
Kilenc, kilenc, kilenc.
Innentől pedig csak gyors válogatás, képek, képek, hatalmas képek... öőő... Bocs, csak valamelyik nap hallgattam mindenféle nyolcvanas évekbeli magyart. Rebinek sok minden bejött, egyik legnagyobb kedvence azóta is a Bizottság Milarepaverziója (jók vagyunk, amikor ezt előadjuk duettben, az utcán már többször sikert arattunk vele). Amikor viszont teljes beleéléssel üvöltöttem főzés közben, hogyaszongya kések, kések, hatalmas kések - na, akkor kicsit megborult, és megkért, hogy ezt inkább ne, ha vendégek vannak. Nem is értem, miért.
Kések, kések, hatalmas kések, kések, kések, hatalmas...
Felhívnám a figyelmet arra szerény méretű függőágyra, ami tartóstul-mindenestül minden gond nélkül belesimul a báltermünkbe. Ezért mondjuk megéri itt lakni, nem tudom, hol lenne akkora szobánk, ahol ez sikerülne. Egyébként pedig a búcsúajándékom az utolsó magyar munkahelyemről. Hm. A háttérben pedig varázslólány árnyéka.
Benéz. De nagyon. A kabátra azt mondta egy eladócsaj a számtalan németországi pihenőhely egyikén, amikor családi tempóban igyekeztünk, ezúttal kocsival, szokásos egzotikus nyaralási színhelyünkre, hogy "kúle jakke". Azóta így hívjuk a cuccot, Rebi, hol a kúle jakkéd, azt is vedd fel!
Színjátszókör még mindig, és az idén volt Alvermannekestocht (alvermanneke-felvonulás, zutendaali illetőségű manók). Áron manó volt, Rebi tündér. Nahát. Az idén szerencséjük volt, szép idő volt, kifejezetten meleg, nulla eső. Szeptember végén ez igen nagy ajándék a belga esőistennőtől, utólag is köszönjük. Szabadtéri program, sötétedés után indulnak a látogatók sétára az erdőben, és ott lépten-nyomon manókba és tündérekbe botlanak - nekem meg megerősödőtt az a gyanúm, hogy valami baj van, mármint a rövidlátáson túl is, a szememmel, mert egy csomó manót nem vettem észre, kettőre majdnem ráléptem, majd mellettük állva, ámde őket nem látva, kijelentettem, szerencsére magyarul, hogy pisilnem kell, bemegyek ide a bokor mögé. Kris még időben szólt, hogy alvermannekére hugyozni a régi zutendaali babonák szerint szerencsétlenséget jelent (mittomén, soha nem megyek férjhez?! höhö). Megúszták.
Ő pedig az Éj Királynője, kéremszépen. Teljesen feladtam mindenféle "hö-micsoda-hülyeség-ez-a-Halloween-nem-is-magyar/belga-ünnep"-lózungot (egyébként már tavaly, csak az akkorit nem publikáltam), és igen nagy élvezettel rémüldözünk. (Mondjuk a nagyüzemi Halloween-sétákat kerüljük, azt nem bírná egyik gyerekem sem, de még az is lehet, hogy én sem...) Kelta gyökereinket ápoljuk, na. Tegnap pedig két rémmesét adtak elő idehaza a különbejáratú színészeink, eszméletlen jó, valódi színház. Rendesen fel is készültek rá, több napig próbáltak.
Az utolsó pedig egy közös. Rebi kedvenc duó-jóga póza. Ha én csinálom vele, akkor (nem) kicsit extrémebb, de azért ezt is megérte megörökíteni. Igen, szerintem is jó fejek.
Sztéj tyúnd, ahogy mondani szoktam, üdv mindenkinek.
Megjegyzések