Az az istenkúti éjszaka, majdnem húsz éve... A nagyon részeg P., ahogy a délmagyar holdfényben capoeira-bemutatót tart az út közepén. Mély benyomást tehetett rám, kitörölhetetlen nyomot hagyva a tudatalattimban.
Ez jöhetett elő pár éve, amikor is elkezdtem Krist nyaggatni, hogy menjen már el Rebekával capoeirázni. Mert az annyira nekik való, zene, harc, tánc, ének... És nem, és nem. Pedig már mindent tudtam, hol és mikor vannak edzések Genkben, hogy szombatonként együtt vannak a felnőttek és a gyerekek. De nem.
Aztán tavaly nyáron Kris egy madárnevű utcában töltött éjszakán előhozta, hogy Áronnak dzsúdóra kéne járnia (erről is majd, máskor). Ez rendben is volt, tetszett, na de mi lesz Rebeka capoeirájával? Miért nem jártok? Öőő... miért nyomom én ezt neked már olyan régóta? Lehet, hogy én akarok járni?
Igen, én.
Szeptember óta járunk Rebivel, szombatonként együtt, ő kedden a gyerek-, én a felnőtt edzésre. És hihetetlen. Mármint az, hogy sikerült belenyúlnom valamibe, ami kábé kurvanehéz, és nemcsak sport, de zenetanulás, éneklés, portugál (jelentem, már megvolt az A1-es vizsgám, azt tudom, hogy a szóbelim megvan, az írásbeli eredményt még várom, köszönöm a gratulációkat, igen, spanyol után nagyon vicces). Ja, és kiállni a kör közepére. És ott játszani. Hihetetlen. Hihetetlenül jó.
Új barátaim vannak, akik újra és újra megdöbbentenek azzal, mennyire segítőkészek és befogadóak, támogatóak.
Még sokáig sorolhatnám. Örülök, hogy elmentem. Örülök, hogy járok, és újra és újra összekaparom a bátorságomat és elmegyek. A képen pedig az első igazi, színes öv.
A fehér-sárga.
(Utóirat: ez a bejegyzés ugyan nem Rebiről szól, de basszus csak nem bírom ki. Ő is megkapta az első színes gyerekövet, két narancs bojttal, és a félkezes auját - lánykori nevén cigánykerék, csak nem előre, hanem oldalra, remélem, érthető, hehe -, azt látnotok kéne. Egyébként áldott pillanatokban az én aum is egész szép, a félkezesről ellenben még csak nem is álmodok.)
(Utóirat kettő: capoeiranevünk még nincs, mondhatnám, Rebi alig bírja türelemmel, hogy mi lesz az övé, de az van, hogy pont ugyanígy vagyok vele én is.)
(Utóirat három: a legjobb hasonlatom arra az energiára, amit egy jól sikerült roda ad, az az, hogy pont olyan erő van benne, mint amikor az ember seggrészegen pogózik valami nagyon súlyosra, csak alkohol és a nálam mindehhez anno alapként járó mélységes önpusztítás nélkül.)
(Utóirat négy: befejezem. Adeus!)
Megjegyzések